Majka elárulta, miért találkozott Szijjártó Péterrel, és azt is elmondta, pontosan miről beszélgettek. “Ezt úgy hívják, hogy:”
|Szijjártó Péter külügyminiszter néhány nappal ezelőtt a minisztérium tetőteraszán látta vendégül Majoros Pétert, azaz Majkát.
A találkozó apropóját az adta, hogy mindketten átestek a koronavírus-fertőzésen, és mindketten nagyon megszenvedték a betegséget. Ezen kívül még az is összeköti őket, hogy mindketten nagy focirajongók.
A találkozó leglényegesebb témája a zeneipar volt, Majka elmondta a külügyminiszternek a javaslatait azzal kapcsolatban, hogyan segítség a zeneiparban tevékenykedő, az utóbbi egy év alatt rendkívül nehéz helyzetbe került embereket, illetve hogyan oldják meg azt, hogy minél előbb lehessen személyesen, élőben is koncertekre menni és a helyszínen meghallgatni az előadókat.
Majka a Blikknek bővebben is nyilatkozott a találkozóról:
“Ezt úgy hívják, hogy lobbi. Van, aki golfozás, poharazás közben vagy a kártyaasztal mellett teszi ezt. Szijjártó Pétert ismerem régebb óta, és egyeztettem vele egy találkozót, hogy az én és a zenésztársaim érdekeit képviselve beszéljek neki a helyzetünkről. Elmondtam neki, hogy mit gondolok az elmúlt egy évről, egy-két szakmabelivel egyeztetve milyen észrevételeink vannak, és miben tudnának segíteni” – mondta a rapper, majd így folytatta:
“A zenei szektor problémája mellett volt miről beszélgetnünk hosszú órákon keresztül, fociról, családról, magánéletről és a járványról. Örülök, hogy összejött ez a találkozó, mert bár külügyminiszterként nem az ő asztala lenne ezzel a kérdéssel foglalkozni, biztos vagyok benne, hogy az észrevételeket eljuttatja a megfelelő helyre” – hangsúlyozta Majka.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép forrása: Facebook)