New York központi, legelitebb részén a lakbérek az egekbe kúsztak az utóbbi években. Ez a hölgy, Felice Cohen imádja a nagyvárost, és azt, hogyha kilép az otthonából, csak néhány
Charly, a hallássérült baba születése óta semmit sem hallott, ugyanis hallássérülten jött világra. Rendkívül érdeklődő és nyugodt csecsemő, és a videó egy igazán különleges és nagy napját örökítette
A Bagossy Brothers Company 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő zenészek közreműködésével. A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál)
Rubint Réka június 28-án ünnepli 43. születésnapját. Ez alkalomból párja, Schobert Norbert egészen mesés helyre vitte őt, ráadásul a káprázatos nyaralóparadicsomba édes kettesben utaztak el. A helyszín nem
Ezt a feladványt azok is szeretni fogják, akiknek a számok annyira nem a barátai és nem a matek volt a kedvenc tantárgyuk az iskolában. Ugyanis bár számok láthatóak
Emilio és felesége, Tina nagy fogyásáról már mi is beszámoltunk. A házaspár minden elismerést megérdemel, hiszen annyit fogytak, hogy most szinte alig ismerni rájuk, mintha kicserélték volna őket.
Ennek a minden szempontból fantasztikus dalnak az az egyik különlegessége, hogy mind a zenéje, mind pedig a szövege Presser Gábor munkája. Hallottuk már pár változatban ezt a csodás
A 24 esztendős, magyar bajnok országúti kerékpáros Móricz Dániel, a TV2 Exatlon Hungary című műsorának szereplője a harmadik évad kezdete óta rengeteg néző szívébe belopta magát. Ez persze
A 22 éves brit férfi, Jack Johnson eddig körülbelül 20 000 angol fontot, azaz nyolcmillió forintot költött el különböző plasztikai beavatkozásokra. Mindezt azért, hogy úgy nézzen ki, mint
Szinetár Dóra nagyon sokáig hosszú hajat hordott, ám tavaly júniusban úgy döntött kipróbálja a rövidebb frizurát. Már akkor is jóval kurtább volt a hajhossz, mint a régi fazon