Majka keményen kiosztotta az őt kritizálókat: “Mi nem fogunk taxizni, pincérkedni, takarítani, kőműves melót vállalni”

Az elmúlt napokban jókora vita kerekedett abból, szabad-e engedni, hogy nagyobb szabad téri koncerteket rendezzenek augusztus 15-e után. Főleg annak fényében, hogy a meccsre járás (ami ugye szintén szabad téri program) megengedett.

A zenészek és a zeneiparban dolgozók több hónapja nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen lényegében nem jutnak bevételhez: és ez nemcsak a frontvonalban lévő nagy sztárokra van kihatással, hanem a háttérben dolgozó rengeteg emberre, technikusokra, világosítókra, hangmérnökökre, stb.

A zeneszeretők  is két táborra szakadtak: az egyik oldal szeretne már bulizni és koncertekre járni, a másik tábor fél, hogy a nagy tömegben, a szorosan álló emberek között megfertőződik.

Megint mások azon a véleményen vannak, hogy a nagy sztároknak nem siránkozni kéne az elmaradt bevétel miatt, hanem valamilyen más munkát vállalni. Majka, aki eddig is hallatta hangját, most újabb posztot írt a témában Facebook oldalán, amit TELJES TERJEDELMÉBEN közlünk:

“Az ember elér valamit, küzd azért hogy ne szoruljon bele a saját nyomorúságába, sikerül neki , és aztán azzal szembesül ,hogy minél sikeresebb,annál több faszfej van akinek az internet számtalan kamu profil mögül biztosít megannyi tudatlan hozzászólást az életéhez. De persze ennek így kell lennie,hiszen minél többen ismerik, annál többen véleményt mondanak az életéről, munkásságáról. Ezzel van aki megtanul együtt élni, van aki depressziós lesz tőle, van aki meg teljesen tanácstalan miért van ez, és próbál megfelelni mindenkinek. Aztán arra is rájön akinek esze van ,hogy ez tejességgel lehetetlen.

Engem sosem érdekelt mások véleménye, főleg ha alulról köpködnek felfelé, és az érveik felérnek egy 9 éves kisfiú,vagy kislány értelmi szintjével. Vagyis azzal sem , mivel nem akarok megbántani egy értelmes 9 évest sem…

De ami ekörül az “újra mennèk koncertezni” balhé körül van , az tényleg meghökkentő. Emberek akik mindenfajta zenét hallgatnak , elmennek koncertre, diszkókban ugrálnak az előadók , Dj-k, együttesek dalaira , most kifakadnak mennyire rohadékok vagyunk, mennyire sírunk,és menjünk el végre rendes munkát végezni, és akkor majd megtudjuk milyen az igazi melo.

Multhèten persze lehet, hogy az élete legszebb estéjét okoztad neki,mikor a barátokkal együtt végignyomták önkivületi állapotban a koncerted, vagy a diszkóban a kinézett lánnyal végre együtt táncoltak valamelyikünk nótájára. Most meg lapátolni küldene. Pedig mi csak szeretnénk elvégezni az a munkát amibe időt, energiát fektettünk. Ezeknek az embereknek nem számít, hogy egy produkcióban mennyi család megélhetése van, nem számít ,hogy mennyi nélkülözés, fellépés , munka, próba vezetett el addig még valaki sikeres lesz . Csak az fáj nekik, hogy a siker meghozza azt is ,hogy sokkal több pénzt lehet keresni.Hiába lenne ez egy normális világban teljesen egyértelmű. Rohadj meg mert ez a siker egy alapvető hozadéka. Már a sátán gyermeke vagy szemükben. Ha reklámozol valamit , ha szép házban laksz, ha jó autóban ülsz. Csak azt látják egyesek ,hogy utazgatsz, táncolgatsz, dudorászol, jól érzed magad.Hangosan fröcsögnek, hogy itt az idő ,és végre megtanuld mi is az a rendes munka!! És itt nem kell hivatkozni azokra akik úgymond értelmezhetetlen netsztárok, influenszerek, meg “celebecskék”. Nem róluk beszélek , hanem azokról akik létrehoznak, működtetnek valamit, aminek az alapja egy képesség ami mégha rosszul is esik ,nem minden emberben van meg. Bár én azokat sem bántom akik a fenti módon próbálnak megélni , vagy érvényesülni, mivel mindenki a saját maga szerencséjének kovácsa. Ha valaki bennük lát lehetőséget hülyék lennének nem elfogadni amit adnak.

A hőzöngő billentyűzethuszároknak eszükbe sem jut, hogy senki nem a mikrofon mögé születik, és pont az az elégedetlenség, az a tűz vitte előre őket az életben, ami ezekben a wi-fi lovagokban nincs meg. Nem akart beszürkülni, nem akart átlagos lenni, nem akart úgy élni ,mint azok, akik azért izgultak ,hogy mit szól majd a falu népe ahhoz hogy……Szeretett volna csinálni VALAMIT… !!!!( de ez egy másik mese)

Szavak nincsenek az irigységre, és a butaságra.

Viszont egyvalamiről biztosíthatom őket!

MINDEGY MIT MONDANAK!!

És ezt minden olyan előadó nevében mondhatom akiben dolgozik a hèv ,hogy újra színpadon álljon. Mi nem fogunk taxizni, pincérkedni, takarítani , kőműves melót vállalni,( meg mittomen még hova küldenek minket) ,mert nem értünk hozzá, de a legfontosabb indok , hogy nem is akarunk. A legnagyobb tisztelettel meghagyjuk ezt azoknak akiknek ez a szakmájuk , és jól csináljàk.

A rosszindulatú emberek véleménye akkor sem számított mikor a karrierünk elején nevettek, és igy a saját életük keserűségében nem maradt más nekik mint az,hogy életük végéig másnak tapsoljanak.

Többen vannak hal’Istennek azok akik mellettünk vannak.Nekik egy nagyon pacsi, és hatalmas respect. Lavja

Nyomjuk tovább ! Előre faszikaim!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép forrása: Majka Facebook oldala)