Emlékszel a Bestiák vörös szépségére, Bedhyre? Fantasztikus elfoglaltságot talált a járvány alatt, óriási a kereslet munkáira
|A 90-es évek végén két lánycsapat uralta a hazai poppiacot: a Babay Sisters és a Bestiák, utóbbinak ráadásul Kozsó volt a menedzsere. A reggel túl messze van című dalukat a mai napig szinte mindenki kívülről fújja. De mi lett a tagokkal?
Honey az utóbbi években szinte teljesen hátat fordított az éneklésnek, a szépségiparban dolgozik. Bee 2013-ban részt vett az X-Faktor egyik válogatóján. Tagja lett Gönczi Gábor nevével fémjelzett Smile Rock Circus zenekarnak.
Bedhy, azaz Moór Bernadett, aki kiváló jazzénekesnő, évek óta hajókon énekel és ad elő nívós műsorokat, ám a világjárvány gátat szabott ennek a lehetőségnek. Így nem akármilyen munka után nézett:
(Kép forrása: TV2.hu)
“Elsősorban énekesnő vagyok, és évek óta hajókon dolgozom, de a járvány miatt törölték minden szerződésemet. Először csak a zongorajátékomat akartam feljavítani, majd szemmel is látható alkotásra vágytam, és eszembe jutott, hogy az egyik finn hajó szakácsnője megtanította nekem a horgolás alapjait.
Több oktatóvideót is találtam az interneten, és képezni kezdtem magam, majd amikor már lehetett, festőtanfolyamra is jelentkeztem. Ezek egyelőre hobbik, de a horgolt táskákat és karkötőket eladásra is készítem” – mondta el Bedhy, azaz Moór Bernadett a Blikknek.
Az egész interjú nagyon izgalmas és sok tanulsággal szolgál, úgyhogy érdemes pár percet rászánni és elolvasni.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!