Meghalt az egyik legnagyobb francia színész, gyászol a teljes filmszakma

Kilencvenegy éves korában elhunyt a második világháború utáni francia film- és színművészet egyik legkedveltebb és leghíresebb színésze, Jean-Louis Trintignant – tudatta pénteken felesége, Mariane Hoepfner Trintignant.

Jean-Louis Trintignant “ma reggel dél-franciaországi otthonában nyugalomban, hozzátartozói körében halt meg” – írta közleményében az özvegy.

A színész legnagyobb sikerét az Egy férfi és egy nő című, Claude Lelouch rendezte filmben aratta: 1966-os alkotás a cannes-i Arany Pálmát, a Golden Globe-díjat és a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat is megkapta.

Egyik utolsó szerepét 2012-ben Michael Haneke osztrák rendező Szerelem című filmjében játszotta, egy férjet, aki tiszta szeretettel, odaadással ápolja feleségét (Emmanuelle Riva), aki agyvérzés következtében lebénul.

Fantasztikus alakításai közül csak néhány: Előzés, Férfiak mélyrepülésben, Zsarutörténet, Éjszakám Maudnál, Szerelmi szenvedély, A bűntény, Szeretlek benneteket, Végre vasárnap, Három szín: Piros.

Jean-Louis Trintignan a délnyugat-franciaországi Piolenc-ban 1930. december 11-én született, apja jómódú iparos volt. Tanulmányait félbehagyva húszévesen Párizsba ment, hogy színész lehessen, nemzedékének legtöbb tagjához hasonlóan az ő bálványa is Gérard Philipe volt.

A tanoda elvégzése után, 1951-től kapott színházi szerepeket, s bár kezdetben tehetségtelennek tartották, szuggesztív játéka hamar elhallgattatta kritikusait.

A kamera elé 1955-ben Brigitte Bardot partnereként állt először, Roger Vadim És az Isten megteremtette a nőt című, annak idején hatalmas botrányt kavaró filmjében. Három év önkéntes katonaság után 1959-ben ismét a Vadim rendezte Veszedelmes viszonyokban, majd több olasz produkcióban szerepelt, ezek közül a legismertebb az 1962-ben készült Előzés, amelyben Vittorio Gasmannal játszott együtt.

Az Egy férfi és egy nő című filmben autóversenyzőt megformáló Trintignant maga is rajongója volt a sportnak, több versenyen is indult.

Természetesen a film 1986-os folytatásában is szerepelt (Egy férfi és egy nő 20 év múlva), ez azonban üzleti és művészi szempontból egyaránt tévedésnek bizonyult. 1968-ban a Berlinálén a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta Alain Robbe-Grillet A férfi, aki hazudik című filmjében nyújtott alakításáért.

A kritikusok elismerését következő két filmjével is kivívta: Costa-Gavras Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című alkotásában hitelesen személyesített meg egy fiatal vizsgálóbírót, s játékáért a cannes-i fesztiválon elnyerte a legjobb férfi alakítás díját, remekelt Eric Rohmer Éjszakám Maudnál című produkciójában is.

Pályája során rendszeresen vállalt színpadi szerepeket, s visszatérő műfaja volt a versmondás. Legnagyobb színpadi alakítása a Hamlet volt, a dán királyfit 1960-ban és 1970-ben is eljátszotta.

Előző felesége, Nadine Trintignant rendezte a Szerelmem… szerelmem című filmben, s ő maga is megpróbálkozott a rendezéssel, nem is sikertelenül (Egy jól eltöltött nap, Az úszómester).

Színészként aratott elismerést a Bernardo Bertolucci rendezte, Alberto Moravia regényét feldolgozó A megalkuvóban (1970), akárcsak a Dino Buzzati művének adaptációjából készült Tatárpusztában (1976), az Ettore Scola által készített A teraszban (1980).

Szerepelt Francois Truffaut utolsó filmjében, a Végre vasárnap! (1983) című alkotásban és Bertrand Blier Kösz, megvagyok című mozijában. A lengyel Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiájának befejező darabjában, a Pirosban (1994) nyújtott teljesítményét – egy nyugdíjas bíró megformálását – a kritika osztatlan elismeréssel fogadta.

Magyar vonatkozású filmje is van, Szabó László rendezte 1984-ben a Sortűz egy fekete bivalyért című alkotásban.

2012-ben, tizennégy év szünet után már több mint 80 évesen szakította meg nyugdíjas éveit Michael Haneke Szerelem című filmje kedvéért, melyet az osztrák rendező kifejezetten neki írt.

Megrendítően szép alakításáért megkapta az Oscar-díj francia megfelelőjét, a César-díjat, valamint az Európai Filmdíjat. Az alkotás elnyerte a cannes-i filmfesztiválon az Arany Pálmát, valamint a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

Nyugodjon békében.

(Forrás: MTI)