Véget értek az orosz-ukrán tárgyalások, kiderült, mi lett az eredmény

Véget értek a mai béketárgyalások Oroszország és Ukrajna közt. Eddig úgy tűnik, nem sikerült megállapodni még csak a tűzszünetben sem.

Az első kiszivárgott információk szerint a felek között nem történt megegyezés és egy következő alkalommal egy második körrel folyatódnak a tárgyalások.

Az orosz és az ukrán delegációk már vissza is indultak fővárosaikba, hogy konzultáljanak egy esetleges folytatásról.

A fehérorosz állami hírügynökség szerint a tárgyalások a következő napokban folytatódhatnak.

Az ukrán elnökség korábban kijelentette, hogy a tárgyalások célja a tűzszünet létrehozása és Oroszország haderejének kivonása volt.

Mikhailo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó nem sokkal később ugyancsak azt nyilatkozta a helyszínen tartózkodó újságíróknak, hogy lezárult a tárgyalás.

Ő is hozzátette, hogy egy esetleges következő kör előtt mindkét fél visszatér a hazájába, hogy a továbbiakról egyeztethessenek.

Podoljak azt is elmondta, hogy a tárgyalások elsődleges célja az volt, hogy létrejöhessen a tűzszünet és megszűnjenek az ukrán területen zajló hadműveletek.

Közlése szerint bizonyos területeken már felseljenek a döntések, de mielőtt ezek ténylegesen megvalósulnának, a felek visszatérnek konzultálni.

Leonyid Szluckij, az orosz küldöttség tagja azt mondta, a két delegáció talált olyan pontokat, amelyekben haladás érhető el.

Hozzátette: az ukrán fél hajlandó volt az aktuális kérdések részletes megvitatására és az orosz fél meghallgatására.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!