Kis híján szörnyű tragédia történt Curtisék egyik buszával ma hajnalban. Az előadó közösségi oldalán számolt be a történtekről: “A mai hajnal nem egy szokványos hajnal volt… A zenekar
A kérdés egyszerű: melyik híres magyar ember látható az alábbi, 22 évvel ezelőtti felvételen? Adunk egy kis segítséget: Anyai nagyanyja Mádl Teréz, Mádl Ferenc köztársasági elnök testvére. Anyai
Karsai Dániel új bejegyzést írt közösségi oldalán, melyben elárulta, kiknek kért kegyelmet az új köztársasági elnöktől. Íme a poszt: “Tegnap az alábbi levelet juttattam el a Köztársasági Elnök
Molnár Áron egész lavinát indított el azzal, hogy úgy döntött, nem indul el egy rangos nemzetközi bokszversenyen. Pedig ő nyerte el a jogot, hiszen ő lett tavaly a
Elkezdődött a beszólogatás Molnár Áron és Hajdú Péter között, miután a színész nem vállalta, hogy elinduljon egy neves nemzetközi bokszversenyen. Áron a közösségi oldalán tálalt ki arról, miért
Nemrég kiderült, hogy hatalmas meglepetésre Molnár Áron mégsem indul azon a nemzetközi bokszversenyen, amire a Sztárboxban elért első helyezése jogosította fel. A színész most kitálalt, közösségi oldalán részletesen
Hihetetlen, ám már egy éve annak, hogy Vágó István elment. 2023. április 29-én hunyt el. Bár több nyilvános búcsúztatót is rendeztek, ahol leróhatták kegyeletüket a tisztelői, ám az
Elképesztő, milyen feladatot talált ki Sebestyén Balázs egy csapatépítő tréningen! Így írt erről közösségi oldalán: “A csapatépítőn parázson járásra vittem a brigádot. Elképesztő élmény. Szellemi fizikai, spirituális szinten,
Baleset történt Párizs egyik leghíresebb nevezetességénél, szerencsére sérültekről nem érkezett jelentés. Leszakadtak a világhírű párizsi Moulin Rouge (Vörös Malom) mulató széllapátjai – közölte a francia főváros tűzoltósága. A
Új videósorozatot indított Rúzsa Magdi, melyben gyereknevelési tanácsokat ad a nézőknek. Így ír erről: “Amióta anyuka vagyok foglalkoztat, hogy vajon mi az, amit jól csinálunk a gyerekekkel és