Az 500 évvel ezelőtti mohácsi vereség üzenete nem csak a veszteség, hanem az is, hogy Magyarország a legnehezebb helyzetből is képes felállni és, ha összefogunk, akkor többre vagyunk
“79 után újra ugyanabban a táborban! Fiatalokkal beszélgettem és az egyik legfontosabb tanácsomat is elmondtam nekik:Bármilyen helyzetben vagyunk, mosolyogni mindig lehet” – írta közösségi oldalán Kapitány István gazdasági
Durván egymásnak esett Magyar Péter és Molnár Áron! A színész a kormányfő egyik neki címzett kommentjére reagált, eképpen: “Miniszterelnök úr! Nagy Gábor Bálint, volt legfőbb ügyész az ügyészi
“Köszönöm a mohácsiak vendégszeretetét! Jó volt megtapasztalni, hogy Baranyában látják, hogy a kormány minden magyarért dolgozik. Köszönöm a támogatást, a kérdéseket és a javaslatokat is” – hálálkodott közösségi
Rendőri intézkedéssel és feljelentési szándékkal zárult a szombat délutáni, Kossuth térre szervezett demonstráció, amely alig negyven perc alatt véget is ért. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal új
Igencsak érdekes esemény borzolta a kedélyeket a hazai zenészvilágban, most azonban minden kiderült. Néhány napja még nagy volt a bizonytalanság, keveset lehetett tudni az ügy konkrétumairól. Az egész
Az augusztus 27-i parlamenti ülés egyik fontos energetikai vitája Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, valamint Hortay Olivér fideszes képviselő között zajlott. A téma ezúttal nem Paks vagy
Pénteken, 89 éves korában elhunyt V. Harald norvég király – adta hírül a Reuters a királyi családra hivatkozva. A norvég királyi család azt közölte, hogy Harald király augusztus
Magyar Péter csütörtök délután úgy kiosztotta az ellenzéket, mint talán még soha! A miniszterelnök viszontválaszának összképe azért is érdekes, mert Magyar Péter három különböző politikai szereplővel szemben ugyanazt
A csütörtöki parlamenti ülésen újra összecsapott Magyar Péter és Pócs János. A vita előzménye, hogy Pócs személyes érintettség miatt kért szót, miután Magyar korábban több alkalommal is lopással,