Újraélesztés közben káromkodott az egyik mentős: az életmentés sikerült, “jutalmul” feljelentették! Ezt mondta:

Észbontó és dühítő, egyesek miért jelentik fel a mentőket, miközben az ott dolgozók emberek életét mentik meg.

A magunk részéről felháborítónak tartjuk, és nem tudjuk elfogadni, hogy egy sikeres életmentés után valaki egy ilyen észbontó ok miatt vegzálja a mentésben résztvevőket.

Konkrétan egy “Ó ba***a meg” miatt képes volt valaki feljelenteni az egyik mentőst.

Az esetről az Országos Mentőszolgálat számolt be Facebook oldalán: “Különös panasz érkezett a mentőkhöz

Bajtársaink szeme láttára állt meg a szíve annak az 50 év körüli férfinek, akit már éppen mellkasi panaszai miatt vizsgáltak egy fővárosi közterületen múlt héten.

Az életmentők azonnal megkezdték az újraélesztést, ami alatt a beteg keringése többször beindult, majd ismét összeomlott.

Eközben káromkodott véletlenül aggodalmában fiatal mentőtiszt bajtársnőnk, amit több oldalas levélben kifogásolt az egyik szemtanú.

Az érintettek meghallgatása után az orvosigazgató írásban kért elnézést “a mentés hevében elhangzott átkozódás” miatt, majd szakmai dicséretben részesítette a mentőegységet, amiért az elhúzódó újraélesztés után végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget.

Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk” – olvasható a bejegyzésben.

Te mit gondolsz? Ezt érdemlik a mentők az életmentésért? Ne felejtsd el megosztani!