Tóth Gabi: “Nagyon fáj ez a rengeteg támadás, de ami a legjobban bánt, az az, amin a…”

Az elmúlt napokban és hetekben – leginkább az Eucharisztikus Kongresszus miatt – Tóth Gabi, aki az esemény egyik hírnöke és fellépője volt, a figyelem középpontjába került.

Nem kímélték a kommentelők, illetve azok, akik mást gondolnak a világról, mint az énekesnő. Gabi rengeteg bántó megjegyzést kapott, ezért most kiírta magából az érzéseit.

A csalad.hu-n vezetett blogjában többek között az alábbi gondolatokat osztotta meg:

“Nő vagyok. Valakinek a lánya, a testvére, a felesége, az anyukája, vagy barátja. Egy nő, aki sokáig kereste a helyét, aki próbálta kitalálni, miért érkezett erre a világra és próbált megfelelni vélt vagy valós elvárásoknak. Nő, aki követett el hibákat és vélhetően még fog is, hiszen emberből van. Igen, „kedves” engem ócsároló, tökéletes, elfogadó, mindent (is) jobban tudó embertársaim… én is emberből vagyok. Vannak érzéseim. Ha úgy vesszük, jól végeztétek a küldetéseteket, mert most nagyon rosszul érzem magam, nagyon fáj ez a rengeteg támadás. De, ami a legjobban bánt, az az, amin a családom keresztülmegy” – írta bejegyzésében Tóth Gabi, majd így folytatta:

“És akiért nem csak fáj, de megszakad a szívem, az a kislányom, aki semmiről nem tehet, aki tiszta, ártatlan kis angyal, és már most azzal kell szembesülnie, hogy anya gyakran sír, mert éppen elolvasott valamit, amit nem kellett volna, és amiben olyan igazságtalan bántás érte, amitől úgy érzi, hogy leforrázták és a szavak szinte belevágnak a húsába. Egy hét alatt szó szerint belebetegedtem abba a negatív energiahullámba, ami a nyakamba zúdult és ágynak dőltem” – olvashatjuk Gabi gondolatait a bejegyzésben.

Érdemes minden szavát elolvasni, hiszen úgy kerek az egész történet, és akkor érthető meg igazán, min megy most keresztül az énekesnő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagram oldala)