Így alakultak a hírességek bevételei 2020-ban: mutatjuk, kik jártak jól, és kik kevésbé a tavalyi évben
Várkonyi Andrea a pandémia ellenére sikeres 2020-as évet tudhat maga mögött: többségi tulajdonában lévő cége, a Whitedog Media Kft. a működésének kezdetét követő négy hónap alatt 127 millió forint nettó bevételt és 52,8 millió forint adózott eredményt produkált. A nyereségből Várkonyi Andreának 35 millió 250 ezer forint osztalék jutott a 24.hu információi szerint.
Ugyancsak ez a portál közölte, hogy Sebestyén Balázs sem panaszkodhat: bár vállalkozásának, a Phova Kft-nek megcsappant tavaly az árbevétele, azért így is jól teljesített a cég, 153 millió lett az adózott eredmény, melyet osztalékként az utolsó fillérig felvettek a cégből.
Fluor cége, az Elnöki ügy Kft. 2019-ben 36 milliós bevételt hozott, míg tavaly mindössze 7,9 millió forintot termelt. Az eredménytartalékból 21 millió forintnyi osztalék kifizetéséről döntött a zenész.
A Nagyferó Kft., Nagy Feró cége a két évvel ezelőtti 121 milliós árbevételéhez képest negyedére csappant, mindössze 30 milliót termelt, amiből 22 millió “egyéb” bevételként (például támogatásként) van feltüntetve. A cég összesen 4,7 millió forintos eredményt hozott, de Feróék úgy határoztak, hogy ebben az évben bent tartják a nyereséget.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép forrása: Várkonyi Andrea Facebook oldala)