Orbán Viktor a magyar-ukrán határról küldött videót: “Csodát tettek a magyarok”

Orbán Viktor újra a határról jelentkezett be, ezúttal a következő eseményekről tudósított videójában:

Záhonynál vagyunk. Ez itt a magyar-ukrán határ. Most indítottuk útnak a hatalmas magyar segélyszállítmány következő konvoját, öt hatalmas kamionnyi szállítmányt küldünk: élelmiszerek, iparcikkek – gyerekeknek különösképpen – kötszerek és gyógyszerek.

Azért tesszük ezt, mert nemcsak azokról kell gondoskodnunk, akik elmenekültek a háborúból, hanem azoknak is segítséget akarunk nyújtani, akik ott maradtak Kárpátalján vagy akár a Kárpátok túlsó oldalán.

Ez a segélyszállítmány hozzájuk megy” – közölte a kormányfő, majd így folytatta bejelentkezését:

“Láttam Barabásnál a határátkelőhely munkáját, ott is megfeszített erővel dolgoznak a rendőreink és a közigazgatási embereink.

Azt kell mondanom, hogy csodát tettek a magyarok. Fantasztikus összefogást láttam az elmúlt három napban.

Rendőrök, katasztrófavédelmi szakemberek, civil szervezetek, egyházak és az önkormányzati vezetők és dolgozók, nekik külön is köszönetet szeretnék mondani.

Hiszen az áradat elsőként az önkormányzatokra, az ő vállukra nehezedett, illetve zuhant a háború kezdetekor. És ők remekül helytálltak.

Megerősítjük ezeket az átkelési pontokat, jó esélyünk van arra, hogy a következő hetekben is ilyen színvonalon tudjuk folytatni a munkát.

Még egyszer: mindenkinek köszönöm” – zárta videóját Orbán Viktor:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!