Durva következményei lehetnek a sok ülésnek: komoly hatással van a szervezetedre
|Az MTI tudósítása szerint egy nemzetközi kutatócsoport által publikált globális tanulmány a következőket állapította meg:
A sok ülés növeli a halálozás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
A The Journal of the American Medical Association (JAMA) Cardiology című folyóiratban közzétett eredmények az alábbiak:
A hosszú ülve töltött idő és a halálozás, valamint a szív- és érrendszeri problémák közötti összefüggés a szegény és az alacsonyabb, közepes jövedelmű országokban volt hangsúlyosabb.
A Kínai Orvostudományi Akadémia és a kanadai Simon Fraser Egyetem kutatói 21 ország több mint 100 ezer, 35-70 éves korú lakosát vizsgálták, 11,1 éves átlagos követési idővel.
Megállapításuk szerint a napi hat-nyolc órát ülők körében 12-13 százalékkal nőtt a halálozás, valamint a súlyos szív- és érrendszeri betegségek kockázata azokhoz képest, akik napi négy óránál kevesebbet ültek.
A nyolc óránál többet ülő embereknél 20 százalékkal nőtt a kockázat.
A tanulmány szerint az ülve töltött munkaidő csökkentése, és ezzel együtt a fizikai aktivitás növelése fontos szerepet játszhat a korai halálozás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának visszaszorításában.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
(Forrás: MTI)