Megszületett a megállapodás: kiderült, mennyi lesz a minimálbér jövőre
|Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án Budapesten.
A felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán.
A közlemény szerint a gazdasági növekedés eredményeiből még nagyobb mértékben részesülhetnek a magyar családok, a lépéssel a kötelező legkisebb kereset 2022-től felülmúlja az átlagbér 2010-es szintjét.
A foglalkoztatók megfelelő ellentételezését éves szinten több mint 660 milliárd forint összértékű adócsökkentés szolgálhatja, a megtakarítást a hazai vállalkozások bérfejlesztésre fordíthatják.
Az elmúlt évtized elejéhez képest jóval több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér összege. A munkahelyeket és a fizetéseket a vírusválságban is sikerült megvédeni, a magyar gazdaság a legjobban teljesítők közé tartozik Európában.
Jelentős az igény a legkisebb keresetek további növelésére, a nemzeti konzultáció válaszadóinak 94 százaléka támogatta a minimálbér 200 ezer forintra emelésének tervét – írta az ITM.
A megállapodástervezet szerint a kormány a mindenkori termelékenység, versenyképesség és gazdasági növekedés függvényében, a költségvetés teherbíró-képességére tekintettel folytatja az élőmunka közterheinek visszaszorítását.
A felek ajánlásként fogalmaznák meg, hogy a versenyszférában is tovább emelkedjen a bérek reálértéke 2022-ben.
Minden vállalkozást üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelő reálbéremelésre ösztönöznek azzal, hogy az adócsökkentésekből származó megtakarításokat erre fordítsák.
A szociális partnerek a napokban véglegesítik a megállapodástervezetet. A jövő évi bérmegállapodást november közepéig aláírhatják – áll az ITM közleményében.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
(Forrás: MTI)