Meghalt Damu Roland

Damu Roland decemberben került kórházba, miután elkapta a világjárványt. A színész még maga hívott mentőt, mert a köhögéstől már levegőt sem kapott.

Aztán rosszabbra fordult a helyzet és arról szóltak a hírek, hogy állapota kritikus.

Az információk szerint mélyaltatásban tartották és műtüdős kezelést is kapott. A színész szervezete azonban nem bírta tovább.

December 27-én éjjel feladta a harcot és elhunyt. Damu Roland 47 éves volt.

Középiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában végezte. Az iskolai darabokban szerepelt először színházban.

Iskolás évei után több színházban megfordult. Játszott többek között a Budapesti Kamaraszínházban, a debreceni Csokonai Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is.

Emellett több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt szinkronszínészként. Leghíresebb szerepe a Jóban Rosszban című sorozatban Várnagy Előd karaktere.

A színész Facebook-oldalán a színész állapotáról eddig is adatokat közlő régi barát ma ezt írta ki Damu Roland profilképe alá:

“Megrendülten tudatom, hogy ma éjjel Damu Roland elhalálozott. Nincsenek szavak, marad a csend. Roli a szívünkben örökre velünk marad…”

Nyugodjon békében.

(Kiemelt kép forrása: Facebook)