Gulyás Gergely miniszter elárulta, mikor történik meg az érvényben lévő korlátozások felülvizsgálata és mi várható
|A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a magyar kormány a tegnapi ülésén ismételten elsősorban a vírushelyzettel foglalkozott.
A járványról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a környező országokban és Európa jelentős részén úgy tűnik, hogy a világjárvány harmadik hulláma kezdődött meg, nálunk Magyarországon azonban csökken az új fertőzöttek száma.
A korlátozó intézkedésekről és szabályokról szólva Gulyás Gergely az alábbi megállapítást tette:
Elmondta, hogy a jelenlegi intézkedések február 1-ig vannak hatályban, a kormány a jövő heti ülésén ezeket felülvizsgálja, ám amíg a fertőzöttek számának illetve a halálozások számának alakulásában jelentős csökkenés nem tapasztalható, illetve amíg megfelelő számú vakcina nem érkezik, addig nem sok esély mutatkozik arra, hogy ezek a jelenleg is érvényben lévő korlátozások érdemben megváltozzanak.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
(Kiemelt kép: MTI – Szigetváry Zsolt)