Az orosz külügyminiszter nem köntörfalazott: “A Nyugat szemérmetlenül aláássa mindazokat az alapokat, amelyekre…”

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint szerint a Nyugat aláássa a nemzetközi rendszer alapjait.

Ezért a két nagyhatalomnak, Oroszországnak és Kínának át kell gondolnia, hogy merre tartsanak tovább

Mindezt a BBC brit hírügynökség tette közzé, az orosz Interfax hírügynökségre hivatkozva.

„A Nyugat szemérmetlenül aláássa mindazokat az alapokat, amelyekre a nemzetközi rendszer épül.

Természetesen nekünk – mint két nagyhatalomnak – el kell gondolkodnunk azon, hogy miként tudunk továbblépni ebben a világban” – mondta az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov szerint az orosz „különleges katonai hadműveletre” adott nyugati válasz egyértelműen illusztrálta, hogy a Nyugatot teljes mértékben az Egyesült Államok dominálja.

Az orosz külügyminiszternek az a meggyőződése, hogy az Európai Unió már teljesen erőtlen – írja a Reuters hírügynökség.

„Ha még volt is bennünk olyan illúzió, hogy egy napon majd támaszkodhatunk nyugati partnereinkre, ez az illúzió most már szertefoszlott” – közölte határozottan Lavrov.

Hangsúlyozta: szerinte az amerikaiak egypólusú világot akarnak, ahol a legerősebb diktál.

Olyan országok, mint Kína, India és Brazília nem akarnak ebben részt venni, mondta az orosz külügyminiszter.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!