Kiderült, miben halt meg Gene Hackman, és mi okozta felesége egy héttel korábbi halálát! Itt az orvosszakértők meglepő bejelentése:
|Szív-és érrendszeri betegség okozta szövődmények miatt halhatott meg az egyesült államokbeli Santa Fe-i otthonában Gene Hackman.
Felesége, Betsy Arakawa egy héttel korábban bekövetkezett halálát pedig hantavírus okozta – jelentették be helyi idő szerint pénteken helyi orvosszakértők.
A vizsgálati eredmények szerint a 95 éves színész még egy hétig élhetett egy fedél alatt halott feleségével.
Azonban ezt, mint arra Heather Jarrell, az orvosszakértői csoport vezetője elmondta, az Alzheimer-kór előrehaladott stádiuma miatt valószínűleg már nem érzékelte.
A házaspár félig mumifikálódott holttestét február 26-án fedezték fel, és először szén-monoxid mérgezésre gyanakodtak.
Santa Fe megye serije, Adan Mendoza azt mondta, Arakawát utoljára február 11-én látták vásárolni menni, azt követően e-mailekre sem válaszolt. A házaspár telefonhívásait még vizsgálják.
Hackman pacemakere utoljára egy héttel később, február 18-án adott jeleket, mégpedig szabálytalan szívverésről. Jarrell szerint valószínűleg azon a napon halhatott meg.
A házaspár mellett, egy kennelben, egy németjuhász kutyát is holtan találtak, a házaspár három kutyája közül az egyiket.
A hantavírust, amely általában tavasszal vagy nyáron üti fel a fejét, általában egér vagy más rágcsálók ürülékének való kitettséggel lehet elkapni.
Például padlásokon, pincékben vagy rosszul szellőztetett helyiségekben. A vírus súlyos, néha halállal járó tüdőgyulladást okozhat.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI)