A mozgólépcső előtt esett össze a férfi a Deák téren: az utasok tettére nincsenek szavak

Nagy öröm számunkra, hogy ilyen pozitív hírről is beszámolhatunk, külön jó benne, hogy az “utca embere” is kivette a részét a dologból.

Hiszen a Deák téri metróállomáson jelen lévő utasok hathatós segítsége is kellett ahhoz, hogy az életmentés sikerrel záruljon.

Így tudatta a nagy hírt a csütörtök este történtekről közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat:

“A metróról leszállva, a Deák Ferenc téri állomáson lett rosszul az az 50 év körüli férfi, akihez tegnap este kérték a fővárosi mentők gyors segítségét.

A férfi a mozgólépcső előtt hirtelen összeesett, ezért több szemtanú is a segítségére sietett, mentőt hívtak és a telefonos utasítások szerint megvizsgálták, de a beteg ekkor már nem lélegzett.

A BKV több munkatársa azonnal elszaladt a félautomata defibrillátorért, miközben a tapasztalt mentésirányító riasztotta a rohamkocsit és az újraélesztés lépéseire instruálta az utazóközönséget.

Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk” – olvasható a mentőszolgálat beszámolójában.

Mi is szívből gratulálunk mindenkinek, aki részt vett az életmentésben, az érintettnek pedig gyors gyógyulást kívánunk!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Wikimedia Commons)