Varga Judit végre elárulta, mivel foglalkozik most! Teljesen új szakmát tanult ki, új képén meg is mutatta, mi az:

Mióta tavaly februárban Varga Judit lemondott az igazságügyi miniszteri posztról, nagyon keveset lehetett hallani róla.

Most azonban ő maga árulta el, micsoda változáson ment keresztül az élete. Így ír erről bejegyzésében: “Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem.

Elméleti és gyakorlati vizsgáim sikeres letétele után államilag elismert asztalos szakmai bizonyítványt szereztem. A képen az általam készített vizsgaremekem látható, egy fiókos TV-szekrény.

Szeretném megköszönni tanáraimnak és osztálytársaimnak az élményekkel teli 15 hónapot, amelynek során beléphettem egy nemes hagyományokkal és emberséggel teli csodavilág kapuján.

Tanultunk farostokról és vízszállító sejtekről, gombákról és farontó bogarakról, lombos és tűlevelű fafajokról, asztalos gépekről és kézi szerszámokról, ragasztásról és felületkezelésről.

Műszaki rajzoltunk, gyalultunk, táblásítottunk, fűrészeltünk és véstünk 15 hónapon át hidegben, melegben egyaránt, közben készítettünk hokedlit, ablakkeretet, szerszámosládát és éjjeli szekrényt is.

Mindig jó kedvvel, a mesterség és a fa iránti őszinte rajongással jöttünk. Mert mindenkinek volt egy története, egy álma azért, hogy itt legyen. Akár úgy, hogy már 15 évesen itt kezdte, akár úgy, hogy egy egészen másfajta karrierből kilépve, később érkezett.

Ez persze még csak a kezdet. Tudom, hogy innen még nagyon sok munka és legalább 50 évig tartó, alázattal teli tanulás vezet az asztalos szakma igazi, magabiztos elsajátításához. Az első lépést azonban már megtettem.

Köszönöm szépen a sok biztatást és a jókívánságokat” – hálálkodott posztjában az egykori igazságügyi miniszter.

Íme a szekrény, ami a vizsgadarabja volt:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Varga Judit (@dr.varga.judit) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Varga Judit Instagram oldala)