A Magyar Közlönyben megjelent a rendelet, sok üzlet és szolgáltatás mégis nyitva tarthat: itt a pontos lista
|Immár hivatalosan is megjelentek a Magyar Közlönyben a részletszabályok, vagyis most már pontosan tudni, hogy a március 8-tól március 22-ig tartó zárás alatt melyek azok az üzletek, amelyek mentességet kapnak, vagyis az elkövetkezendő két hét alatt is kinyithatnak.
Az már korábban is tudott volt, hogy az élelmiszerüzletek, a patikák és a drogériák nyitva lehetnek, aztán pedig az is kiderült, hogy nyitva maradnak a dohányboltok és a bankfiókok is.
Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli rádióinterjújában közölte, hogy a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos boltok is nyitva tarthatnak, a virágboltok pedig március 8-ára, nőnapra kapnak a zárás alól mentességet.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében még egy sor kivétel akad, ezek az üzletek is nyitva tarthatnak március 8-tól 22-ig:
napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben,
a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (így különösen illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletben,
a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (így különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben), ide nem értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet,
az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben
a mezőgazdasági üzletben, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletet és a vágóhidat
a kertészeti árudában, a faiskolában,
a piacon, a helyi termelői piacon, az ott található, a (3) bekezdés alapján kötelezően bezárt üzletek kivételével,
a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt, az optikai és látszerészeti eszközöket forgalmazó üzletben, az állatgyógyszertárban,
az üzemanyagtöltő állomáson,
a nemzeti dohányboltban és
az újságosnál.
Ezek alapján nyitva tarthatnak például a piacok, az újságosok, a kertészetek és az állateledelt forgalmazó üzletek is.
A szolgáltatások tekintetében szintén vaskos a kivételek listája, nem csak a magánegészségügyi szolgáltatók tarthatnak nyitva:
„1. a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 1. § (2) bekezdés a) pontja szerinti szolgáltatás (pénzügyi szolgáltatások),
2. a közlekedési és a szállítási szolgáltatás,
3. a magánegészségügyi szolgáltatás, ideértve a szemüvegkészítést,
4. a szociális szolgáltatás,
5. a postai, a csomagküldő és a házhozszállítási szolgáltatás,
6. a totózó és lottózó szolgáltatás,
7. a járműszerviz szolgáltatás, a mezőgazdasági és iparigép-szerviz szolgáltatás, a háztartásigép-szerviz szolgáltatás, az épületgépészeti szolgáltatás,
8. az informatikai, a kommunikációseszköz-javítási szolgáltatás,
9. a temetkezési szolgáltatás,
10. az állategészségügyi szolgáltatás,1
11. az állat-, növényegészségügyi, élelmiszer-vizsgálati laboratóriumi szolgáltatás,
12. az élelmiszer-feldolgozási szolgáltatás,
13. a közétkeztetési szolgáltatás,
14. az állattenyésztési szolgáltatás,
15. az ügyvédi szolgáltatás,
16. a biztonsági szolgáltatás,
17. az épületüzemeltetési és irodai szolgáltatás,
18. a járműkölcsönzési és a gépkölcsönzési szolgáltatás és
19. a mosási és tisztítási szolgáltatáscéljára szolgáló helyiség vagy helyszín.”
Nyitva tarthatnak tehát például a posták, a lottózók, az állatorvosok, az autószervizek és autókölcsönzők ügyvédi irodák és a mosodák is.
Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!