Szlávik János elárulta, mi miatt aggódik leginkább, mi okoz majd nehézséget a következő időszakban

Szlávik János a TV2 Mokka című műsorának stúdiójában egyből az alábbi nyitókérést kapta: „Azt kijelentetjük, hogy ez már egyértelműen a negyedik hullám?”

„Mindenképpen!” – válaszolta a szakember, majd így folytatta „Látni kell azt, hogy ha napról napra is, de lassan emelkednek a számok.”

„Talán az a változás a korábbiakhoz képest, hogy nem berobban a járvány, hanem lassan emelkedik, de erről beszéltek a szakértők, hogy valószínűleg lesz egy ilyen lassú emelkedés. A baj az, hogy nem tudjuk, hol a vége.”

„Egyes jóslatok októberre, mások novemberre, sőt, olvastam olyat, hogy decemberre teszik ennek a negyedik hullámnak a csúcsát. Majd meglátjuk.” – folytatta Szlávik, aki szerint lényegében nincs túl nagy jelentősége, hogy a a tetőzés pontosan melyik hónapban következik be.

Az influenza-járvánnyal kapcsolatban Szlávik János az alábbiakat közölte: “Kicsit aggódunk az influenza miatt, hiszen az látható, hogy ezt a szezont nem fogjuk influenza-járvány nélkül megúszni. Egyszerre lesz jelen a koronavírus és az influenza és nagyon nehéz lesz elkülöníteni”. Itt meghallgathatod az interjút teljes egészében:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!