A 68 éves hölgy azt hitte, épp tündérmeséjét éli 30 évvel fiatalabb kedvesével, aztán jött a kijózanító hidegzuhany
|A 68 esztendős brit hölgy, Beth Haining azt hitte, valóra váltak az álmai, amikor megismerkedett a nála 30 évvel fiatalabb kedvesével.
Évek kellettek hozzá, hogy kiderüljön, megérzése nem is lehetett volna rosszabb.
A gyanútlan asszony 2014 decemberében kezdett chatelni a ghánai férfival, Rodneyval, akivel egy év online ismerkedés után végül a férfi szülőhazájában találkoztak Afrikában.
Ahol látszólag annyira egy hullámhosszra kerültek, hogy a férfi rövid idő múlva meg is kérte Beth kezét.
Gyermekei hiába próbálták óvni, figyelmeztetni és lebeszélni édesanyjukat a hirtelen házasság ötletéről, Beth-t annyira elbűvölte a férfi, hogy hajthatatlan volt és igent mondott neki.
Úgy döntöttek, hogy visszautaznak Nagy-Britanniába. Beth kifizette a férfi angliai vízumát.
Mivel nemrég adta el a házát és volt egy kis megtakarított pénze, a férfi induló vállalkozásához is adott egy kis kezdőtőkét, átszámítva több mint hétmillió forintot.
Ezután rövidesen a férfi viselkedése és hozzáállása 180 fokos fordulatot vett: hamar elhidegült újdonsült feleségétől, így Beth most becsapva érzi magát:
“Azt mondta, gyönyörű vagyok és szeret engem, de hazudott és csak kihasznált” – nyilatkozta szomorúan.
Ő maga már nem nagyon tud mit tenni, így úgy gondolta, legalább figyelmezteti a többieket, hogy tanuljanak az ő hibájából.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!