16 kilóval lett könnyebb Schobert Norbi, most olyan vékony, mint 18 évvel ezelőtt: ennek az étrendnek köszönheti
Most, 49 évesen Schobert Norbi olyan jó formában van, mint 18 évvel ezelőtt, 31 évesen, amikor feleségül vette Rubint Rékát. Pontosan ez az apropó, mármint a 18. házassági évforduló szolgáltatta Norbi számára a motivációt a látványos fogyáshoz.
16 kilót adott le, mert az utóbbi években bizony felszedett egy kis súlyfelesleget, aminek leginkább az volt az oka, hogy jóval kevesebbet mozgott, mint korábban. Most viszont újra 69 kilót mutat alatta a mérleg!
“Volt már egy kis aputest, bevallom… Persze ez köszönhető volt annak, hogy harmincévesen napi négy-öt órát sportoltam, most meg heti négy-öt órát edzem. Emellett a céget igazgatva nem tett jót, hogy tárgyalásokon, irodában ültem egész nap, így az elmúlt jó másfél évtizedben szépen lassan felkúszott az a plusz tizenhat kiló. Sajnos hajlamos vagyok a hízásra, ha nem figyelek oda” – mondta el Norbi a Blikknek.
Azt is elárulta, minek köszönheti jókora fogyását: “Alapvetően semmi mást nem tettem, mint elhagytam a cukrozott ételeket, sok fehérjét, zöldséget ettem” – mesélte a fitneszguru.
Nincs tehát semmi nagy titok, a megfelelő táplálkozás rengeteget számít, ez már sokadszorra bizonyosodik be. Azt pedig, hogy Norbi micsoda formába lendült, jól mutatják ezek a képek:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!