Vitézy Dávid közlekedéspolitikus és városfejlesztési szakértő, aki pályafutását már fiatalként a közösségi közlekedés fejlesztéséért indította. Karrierje nagy ugrása volt, amikor 2010-ben Tarlós István őt bízta meg az újonnan
Vitézy Dávid 1985. december 1-jén született Budapesten, közgazdász és közlekedési szakértő. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát regionális és településfejlesztési szakirányon 2010-ben. Már 15 évesen bekapcsolódott
“A Kormány benyújtotta az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot” – adta hírül közösségi oldalán az Országgyűlés elnöke. Magyarország jövője hosszú távon azon múlik, hogy helyre tudjuk-e állítani a
Életének 84. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel. Az is kiderült, hogy pontosan mikor és hol érte a halál a fantasztikus színészlegendát.
Mi magunk is beszámoltunk két szomorú tragédiáról. Kiderült, hogy 2 postás is meghalt a napokban a hőhullám alatt Magyarországon. Komjáthi Imre, az MSZP elnöke brutálisan beolvasott a Magyar
2 postai kézbesítő is elhunyt a brutális, 40 fok feletti hőségriadó idején munkavégzés közben Magyarországon. A tragédiákról a közösségi médiában kezdtek el terjedni a hírek, ahol a kollégák
“Magyarországon ma sajnos szülők százezrei aggódnak, hogy kezdik meg a gyerekek az új tanévet. Miből lesz pénz táskára, tanszerre, új cipőre? Ezen változtatni kell, és változtatni is fogunk”
Forsthoffer Ágnes nem lacafacázott a Parlamentben, durva döntést hozott. Így írt erről közösségi oldalán: “Sajnálom, hogy el kellett mondanom ezt a beszédet. Sajnálom, hogy ilyen témáról kell szólni
“Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy 97 éves korában elhunyt Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze.
Vasárnap este Brasch Bence bejelentette: válnak! Bevallotta, hogy mi az igazság a pletykákból, íme a közlemény: “A boldog pillanatokat büszkén és könnyedén osztja meg az ember. Arról persze