97 éves korában elhunyt a csodálatos, Kossuth-díjas színésznő, Jászai Mari-díjas művész, a Nemzeti Színház örökös tagja! Íme a közlemény:
“Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy 97 éves korában elhunyt Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze.
Csernus Mariann több mint hét évtizeden át szolgálta a magyar színjátszást. Kivételes pályája során felejthetetlen alakításokkal és rendíthetetlen hivatástudatával generációk számára jelentett példát.
A Nemzeti Színház örökös tagjaként 2000-től a névváltozást követően is a Pesti Magyar Színház társulatának tagja maradt. Színházunk közönsége hosszú éveken át találkozhatott vele a színpadon:
Még kilencvenhárom évesen is játszott Háy János Házasságon innen, házasságon túl című előadásában, amelynek emléke örökre része marad színházunk történetének.
Művészi pályáját számos rangos elismeréssel jutalmazták, köztük a Jászai Mari-díjjal, az Érdemes Művész címmel és a Kossuth-díjjal.
A magyar költészet iránti elkötelezettsége, legendás önálló estjei, különösen a Vizsolyi Biblia, egyedülálló helyet biztosítottak számára a magyar kulturális életben.
Csernus Mariann személyében nem csupán kivételes színművészt veszítettünk el, hanem olyan alkotót, aki egész életével bizonyította, hogy a színpad iránti szeretet valóban egy életre szóló hivatás.
A Magyar Színház társulata és valamennyi munkatársa őszinte részvétét fejezi ki családjának, barátainak, pályatársainak és mindazoknak, akik ismerték és szerették.
Emlékét kegyelettel megőrizzük” – olvasható a Magyar Színház közleményében.
Nyugodjék békében.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!