Vitézy Dávid miniszteri munkájának fő fókusza eddig az uniós források hazahozatala volt, ebből indítaná el a Baross Gábor vasút- és hévfejlesztési programot, és a budapesti repülőtér vasúti bekötését.
Végre előkerült egy videó a kedd délutáni történelmi pillanatról. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy valóban kivételes percek voltak. Kedden délután 4 óra előtt néhány perccel az M1 saját műsorában
Nem akármilyen pillanatoknak lehettek szemtanúi az M1 nézői kedden délután 4 óra előtt néhány perccel. A hírek + és a reklám után a képernyő hirtelen elsötétült, amjd egy
Juhász Hajnalka 1980. július 28-án született Kazincbarcikán, jogász, szakpolitikus és a KDNP egyik vezető képviselője. Jogi diplomáját a Károli Gáspár Református Egyetemen szerezte, majd nemzetközi közjogi LLM fokozatot
Hegedűs Zsolt 1969. október 11-én született, magyar orvos, ortopéd sebész és politikus. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát 1994-ben, majd 1999-ben ortopéd szakvizsgát tett. 2005 és 2015
Kapitány István 1961. december 17-én született Debrecenben, üzemgazdász, menedzser és politikus. A Budapesti Gazdasági Egyetemen végzett, majd 37 évet töltött a Shellnél, ahol 2014 és 2024 között globális
Ruff Bálint 1981. december 28-án született Budapesten, jogász, politológus és politikai tanácsadó. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett jogi diplomát, emellett filozófiát hallgatott az ELTE-n. 2009-től szabadúszó tanácsadóként
Németh Balázs a Fidesz politikusa, jelenleg a Fidesz frakció tagja. Pályafutását újságíróként kezdte, több évig az M1 hírcsatorna műsorvezetője volt. A 2022-es és a 2026-os választásokon is indult
Vitézy Dávid 1985-ben született Budapesten, értelmiségi családban, és pályáját a városi közlekedés szakértőjeként építette fel. Már tinédzserként közlekedési aktivistaként lett ismert, mert az éjszakai buszjáratok bővítéséért lobbizott. A
Vitézy Dávid Budapesthez és a városi közlekedéshez kötődő szakember, akit gyakran “közlekedési reformernek” neveznek. Gyerekkora óta érdekli a városfejlesztés, ezért már középiskolásként civilekkel dolgozott a közösségi közlekedés javításán.