A Bestiák szőke bombázója a mai napig fantasztikusan néz ki, nyoma sincs rajta az eltelt 23 évnek: te mit gondolsz?
|A Bestiák a Baby Sisters mellett a 90-es évek végének legnépszerűbb lánycsapata volt. Három lány alkotta a bandát, név szerint: Miss Bee – Somorjai Ilona -, Bedhy – Moór Bernadett -, illetve Honey – Papp Henriett.
Olyan slágereik voltak, mint A reggel túl messze van, a Fáj még, ha néha felhívsz vagy a Nem kérek mást. Első albumuk 1997-ben, a megalakulásuk évében, a második pedig egy évvel később került a boltok polcaira. Az év felfedezettje voltak, még egy Arany Zsiráf díjat is bezsebeltek, majd 2001-ben feloszlottak.
Miss Bee, azaz Somorjai Ilona a mai napig káprázatosan néz ki, 43 éves, de legalább 10 évet letagadhat a korából. Meg is tesz mindent a fiatalos külsőért: konditerembe jár, odafigyel a testére.
Sugárzó külsejét a sok edzés és kezelés mellett szerelmének, Váczi Ferencnek köszönheti, aki 8 évvel idősebb Ilonánál. Miss Bee kettejük párkapcsolatát nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak és boldognak tartja.
Meg is látszik rajta, hogy jól érzi magát, hiszen kiváló formában van:
(Képek: Instagram – Miss Bee)
(Képek: Life TV)
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!