Rendőrök törték rá az ajtót Bíró Icára a kilakoltatáskor, ám a végrehajtókat óriási meglepetés fogadta
|Embert próbáló és rettenetesen nehéz napokat él át Bíró Ica. Szerdán még a bíróságon próbálta megvédeni az igazát és váltig állította, hogy jogszerűtlen a kilakoltatása. Feldúltan jött ki a tárgyalóteremből és ezeket mondta a Blikknek:
“Nem tudok és nem is akarok fizetni! Már kisemmiztek, az utolsó megmaradt zugért harcolok, de úgy látszik, hiába. Szerintem egyetlen fillér sem jogos! Semennyit nem tudok fizetni, miből tudnék?! Nem vehetik el az utolsó zugot, ahol élek. Elvárom, hogy az igazságszolgáltatás engem is védjen” – nyilatkozta a Metál Lady a Blikknek.
Nagyon összetett, kusza ügy, ahogyan a modell egy devizahitel miatti egy életre eladósodott, majd végrehajtás alá került otthona valamint stúdiója egyaránt, amiért már korábban pert is indított, hogy megtarthassa őket
Bíró Ica ma felfokozott idegállapotban várta a végrehajtókat, rendőrök törték be a lakás ajtaját. Végül nagy meglepetés fogadta a végrehajtókat, Bíró Ica ugyanis kiütötte a falat és átköltözött lakásának másik felébe, a szomszédba.
Mint ismert, a tavalyi kilakoltatásánál óriási hiba történt, a végrehajtó összekeverte a helyrajzi számokat, és Bírót a két, egymás melletti lakása közül abból tették ki a Krisztina körúton, amelyik a saját nevén volt, nem abból, amelyiket már 2 évvel korábban elárverezték a feje felől.
Kíváncsian várjuk, hogyan végződik majd az ügy.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Nyitókép forrása: RTL Klub)