Peking is bekeményít: súlyos kijelentést tett Kína Tajvanról

Szerda reggel Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy részleges mozgósítást rendelt el Oroszországban.

Hogy ez pontosan mivel jár együtt és kiket érint, ide kattintva megtudhatod.

Ráadásul nemrég Peking is komoly bejelentést tett: A szárazföldi Kína és Tajvan egyesítése mellett állt ki szerdán a pekingi kormányzat tajvani ügyekért felelős hivatalának szóvivője, ám kiemelte, hogy a kommunista ország ezt a Hongkongban is bevezetett “egy ország, két rendszer” elve alapján képzeli.

Pekingi sajtótájékoztatóján Mao Hsziao-kung leszögezte: Kína mindent megtesz saját területe védelmében, az országegyesítést pedig elkerülhetetlennek nevezte.

Mindazonáltal hozzátette, Peking tiszteletben tartaná Tajvan “eltérő társadalmi berendezkedését”, beleértve a vallásszabadságot is.

Kína mindent megtesz annak érdekében, hogy békésen valósítsa meg az országegyesítést Tajvannal – jelentette ki.

Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta független kormánya van. Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

Hongkong 1997-ben került vissza Kínához Nagy-Britanniától. Jóllehet Peking ígéretet tett arra, hogy kiterjedt autonómiát biztosít a városnak, a Kína által 2020-ban bevezetett hongkongi nemzetbiztonsági törvény érvénybe léptetése után a nemzetközi közvélemény aggodalmát fejezte ki Hongkong státusza és a hongkongi ellenzék helyzete kapcsán.

Kína 2005-ben fogadta el Tajvannal kapcsolatban az úgynevezett elszakadás elleni törvényt, amely kimondja, hogy amennyiben Tajvan bármilyen lépést tenne a függetlenedés irányába, vagy a békés újraegyesítés lehetőségei végképp kimerülnek, Kínának minden szükséges intézkedést meg kell tennie az ország szuverenitásának és területi egységének védelmében.

Kína és Tajvan között azt követően újult ki a feszültség, hogy Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház elnöke augusztusban látogatást tett a szigeten.

Pelosi után több más amerikai küldöttség is Tajvanra látogatott, köztük képviselők és Arizona állam kormányzója.

A kínai hadsereg válaszul eddigi legnagyobb hadgyakorlatát rendezte meg a sziget körüli vizeken, és ennek során rakétákat is kilőtt. Tajvan a manőverekben egy kínai invázió előkészületeit gyanította.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: részben MTI)