Novák Katalin Kijevben: “Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. Mi, magyarok a kezdetektől fogva kiálltunk a…”

A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is – mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett.

A magyar köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború a legsürgetőbb és a legfontosabb kihívás a térségünkben.

A feleknek vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz, meg kell nyitni a diplomáciai csatornákat, a végső cél pedig az igazságos béke elérése kell legyen, ez mindannyiunk érdeke – jelentette ki.

Mint mondta, fél éve van hivatalban és a kezdetektől fogva elítéli a szomszédos független Ukrajna ellen indított orosz agressziót, a kíméletlen rombolást.

„Feleségként és három gyermekes anyaként elborzaszt, ami a szomszédságunkban történik és mélyen osztozom minden szülő – anyák, apák, feleségek, férjek, nagyszülők és gyermekek – gyászában és fájdalmában” – jelentette ki.

Kiemelte: mindannyiunknak kötelessége segíteni az áldozatokon, szükséget szenvedőkön. „Nap mint nap menekültek ezrei érkeznek hazámba, akik mindenüket hátrahagyták.

Magyarország azonnal megnyitotta a határait, a gyerekeket befogadtuk az iskolákba, orvosi ellátást, sőt, kikapcsolódási, üdülési lehetőséget is biztosítunk.

Személyesen megtapasztaltam a magyar-ukrán határ mentén a páratlan társadalmi összefogást, és örülök, hogy a civil szervezetek, karitatív szervezetek a mai napig aktívan részt vesznek ebben”.

Jelenleg is zajlik Magyarország történetének legnagyobb humanitárius programja, amely Ukrajna, az ukrán emberek és családok megsegítése érdekében indult – jelentette ki Novák Katalin.

„Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. Mi, magyarok a kezdetektől fogva kiálltunk a felesleges vérontás, fájdalom és szenvedés ellen” – mondta Novák Katalin.

Az államfő leszögezte: Magyarország és Ukrajna szomszédok, a szomszédunk számíthat a segítségünkre, és ez így is marad. Reményének adott hangot, hogy míg 2022 a háború éve volt, addig 2023 a béke éve lesz.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)