Gulyás Gergely elárulta, milyen korlátozásokra számíthatunk, ha Magyarországot is eléri a 4. hullám
|Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szerda délután megtartott Kormányinfón közölte: két napon belül beolthatók azok, akik most kérnek vakcinát.
Hozzátette: a járványnak még nincs vége, a szakértők szerint várható egy negyedik hullám, ami döntően azokat érinti majd, akik nem oltatták be magukat. Kijelentette ugyanakkor, hogy a Magyarországon elérhető mind a hat oltóanyag védettséget nyújt a ma ismert mutációkkal szemben.
A miniszter hangsúlyozta: a kormány és az egészségügyi ellátórendszer maximálisan felkészült az esetleges negyedik hullámára, és az átoltottság miatt az ország működése is folyamatos maradhatna.
Nem kell tehát a második vagy harmadik hullám idején bevezetett korlátozásokra számítani, az azonban lehetséges, hogy ismét védettségi igazolvány kell majd bizonyos helyeken.
Gulyás Gergely szólt arról is: a jelenlegi matematikai modellek alapján egy esetleges negyedik hullám a második hullám legmagasabb pontját sem fogja elérni, a harmadikat meg végképp nem. Megjegyezte: a fertőzés csak a be nem oltottakat érinthetné.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI)