Drámai döntést hozott Szilárd családja: kiderült, mi lesz a holttestével, ha megtalálják

Szombat délután óta egy ország gyászolja Suhajda Szilárdot, akit nem talált meg a mentésére küldött expedíció.

A mentőcsapatban a két legtapasztaltabb és legprofibb serpa, Gelje és Mikel vett részt.

Mikel serpa aztán végül elmondta azt, amiről eddig mindenki hallgatott: megtalálták Szilárd sátrát! Ide kattintva kiderül, mi volt benne.

Ide kattintva pedig megtudhatod, hogy Klein Dávidnak, Szilárd korábbi mászótársának mi a felkavaró feltevése Szilárd halálával kapcsolatban.

Az ATV Híradója elérte Pintér Lászlót, Szilárd expedíciójának vezetőjét, aki elmondta, miért nem próbálták meg Szilárdot lentről, telefonos kapcsolaton keresztül visszafordítani, amíg még lehetett:

“Az ember nem szól bele innen lentről, hogy a mászó mit csinál, ő ment oda, ez az ő döntése, ő küzdött érte.

És bíztunk benne, hogy ő még lesz olyan erőben, hogy ha el is éri a csúcsot akár későn, hogy még onnan vissza fog térni” – fogalmazott Pintér László,

Hozzátette: “Mindez nem volt olyan projekt, ami esetében sikertelenség, esetleg tragédia várható. A hegymászó eltűnése és halála a csapat számára döbbenetes fordulat volt, a kommunikációs vezető szerint eltart egy ideig, míg ezt feldolgozzák. A légi felderítés ugyanakkor még folyamatban van” – mondta Pintér László.

Az ATV Híradója úgy értesült, hogy a család drámai döntést hozott Szilárd holttestével kapcsolatban.

Ha mégis megtalálják, a holttest a család kérésére mindenképpen a hegyen marad. Ha biztonságosan megközelíthető helyen van, akkor Szilárd mászóeszközeit elhozza a mentőcsapat.

Egyrészt, hogy pontosabb képet kapjanak a történtekről, másrészt utolsó emlékként a családnak.

Közben közölték, hogy elmaradt a vasárnapra tervezett helikopteres felderítés. A tudósításból kiderül, miért:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: Suhajda Szilárd Facebook oldala)