Dér Heni könnyek között vallott titkáról a Nyerő Párosban, a többiek sem bírták ki sírás nélkül

Az RTL Klubon látható Nyerő páros című vetélkedőben párok mérkőznek meg egymással és izgalmas feladatokat kell teljesíteniük.

A tegnap vetített adásban a résztvevők azt a feladatot kapták, hogy írják le egy olyan titkukat, amiről eddig még sosem beszéltek. A legdrámaibb vallomást Dér Heni és párja, Bakos Gergő vetette papírra:

“Négy hónappal ezelőtt elveszítettünk egy kisbabát, akit annyira vártuk. Azért mertük most ezt leírni, mert egymást támogatjuk és segítjük is ebben a nehéz időszakban. Abban is bízunk, hogy hamarosan újra átéljük a csodát, és végig is csináljuk együtt” – olvasta fel Czutor Zoli felesége, Zsanett a megrázó mondatokat.

A többi pár teljesen lesokkolódott, alig tudott bárki is megszólalni. Többen meg is könnyezték a vallomást. Heni ezt követően elmondta, hogy a hetedik héten derült ki, méhen kívüli terhességről van szó, és miután az énekesnő otthon egyszer összeesett, azonnal meg kellett műteni.

Heni elárulta, hogy nagyon nehezen tudják feldolgozni ezt a tragédiát, de ez még jobban megerősítette a kapcsolatukat.

Mi a magunk részéről sok erőt kívánunk a párnak, és nagyon szurkolunk nekik, hogy hamarosan beköszöntsön náluk a gyermekáldás.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!