Az ukránok szerint nő a sugárzás Csernobilban, ezt üzenték az oroszok, miután elfoglalták az atomerőművet:

Orosz légideszantosok csütörtökön teljes ellenőrzésük alá vonták a csernobili atomerőmű körüli területet – jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken Moszkvában.

„Az orosz ejtőernyősök és az atomerőmű biztonsági zászlóaljához tartozó ukrán katonák együttműködése az erőmű védelmében garancia arra, hogy a nacionalista alakulatok vagy más terrorista szervezetek ne tudják kihasználni az országban kialakult helyzetet” – nyilatkozott a tábornok.

Tájékoztatása szerint az atomerőmű őrségével megállapodás született az erőműegységek és a szarkofág őrzéséről.

Konasenkov azt mondta, hogy az atomerőmű környezetében a háttérsugárzás normális, az erőmű személyzete továbbra is a szokásos rend szerint látja el a létesítmény fenntartásait, és figyelemmel kíséri a radioaktivitás helyzetét.

A szóvivő az ukrán katonai infrastruktúra 118 földi objektumának megsemmisítéséről, öt ukrán harci gép, egy helikopter és öt csapásmérő drón lelövéséről számolt be.

Beszámolója szerint az ukrán fegyveres erők emellett 18 tankot és egyéb páncélozott harci járművet, hét reaktív rakétavető rendszert, 41 különleges katonai gépjárművet és öt rohamcsónakot veszítettek el.

Az ukrán oldal veszteségei közé sorolt még 11 katonai repteret, 13 harcálláspontot és kommunikációs központot, 14 légvédelmi rakétarendszert és 36 rádiólokátort.

A vezérőrnagy arról tájékoztatott, hogy a Fekete-tengeren a Zmejonij sziget 82 fős ukrán helyőrsége önként megadta magát.

Emellett szerinte Nyikolajevszknél 11 katona tette le a fegyvert, a donyecki népköztársaság területén pedig a 36. tengerészgyalogos dandár egy alegysége tárgyal a helyi milíciával, hogy folyosót kapjon a fegyvertelen kivonuláshoz.

Mindeközben az ukrán nukleáris energiaügynökség közlése szerint a szokásosnál magasabb gammasugárzási szintet észleltek a leállított csernobili atomerőmű közelében azt követően, hogy az orosz hadsereg elfoglalta azt – számol be a fejleményekről az AP hírügynökség.

Az emelkedést „a feltalaj megbolygatásának” tulajdonították, amely nagy mennyiségű nehéz katonai felszerelésnek a tilalmi zónán keresztül történő mozgatása és a szennyezett radioaktív por levegőbe kerülése miatt következett be.

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közölte, hogy Ukrajnától értesült a csernobili orosz megszállásról, de hozzátették, hogy „az ipari területen nem tudnak áldozatról vagy bármilyen pusztításról.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: részben MTI, részben AP hírügynökség)