Visszatér a 20 fok és a napsütés, már azt is tudni, mikorra ér ide
|Az elmúlt napokban nem volt túl kegyes hozzánk az időjárás: kifejezetten kellemetlen, hűvös napokon vagyunk túl, sok esővel. Október elejéhez képest is hideg időnk volt, és nem úgy nézett ki, hogy a közeljövőben számíthatunk erőteljesebb felmelegedésre.
Azonban itt a jó hír: jövő hét közepére ideér hozzánk a meleg levegő, ami azt jelenti, hogy sok helyen eléri a legmagasabb nappali hőmérséklet a 20 fokot, sőt, az ország néhány pontján meg is haladhatja azt.
Mindez egy délnyugati áralmásnak köszönhető, mely alapvetően befolyásolja majd időjárásunkat, derül ki az Időkép előrejelzéséből:
“A jövő héten térségünk fölött megerősödik a délnyugati áramlás, száraz, egyre melegebb levegő éri el hazánkat. Így leginkább csak fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, a szélcsendesebb tájakon viszont tartósan megmaradhatnak a hajnalra képződő pára- és ködfoltok.
A hajnalok kissé enyhülnek, de továbbra is csípősek lesznek, délutánonként pedig egyre nagyobb területen eléri, helyenként meg is haladja a csúcshőmérséklet a 20 fokot” – olvasható a prognózisban.
Ennek a rövid viedoanimációnak a segítségével te is láthatod, hogyan éri el majd hazánkat a meleg levegő:
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!