Szlávik János most végre olyat mondott a vírusról, amire 2 éve várunk

Amióta két évvel ezelőtt kitört a világjárvány, pont ilyen bejelentésre várunk. Szlávik János ugyanis elmondta:

“A koronavírus a megjelenése óta folyamatosan gyengül és egyre enyhébb megbetegedést okoz, ezért az a valószínű, hogy előbb-utóbb az influenzához hasonló időszakos vírussá válhat.”

Ezt a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában közölte.

Szlávik János hozzátette: úgy tűnik, hogy a koronavírus mutációiban főként a vírus szaporodási képessége módosul, vagyis egyre jobban terjed emberről emberre.

Ezzel párhuzamosan azonban enyhül a fertőzés lefolyása – hangsúlyozta a műsorban a szakember.

A szakember az oltás fontosságáról beszélve kijelentette: ma már világos, hogy két oltás nem elegendő az omikron vagy az alvariánsai ellen, tehát szükség van a harmadikra is.

Kérdésre elmondta azt is, hogy a nyaralás előtt érdemes ellenőrizni a célországban érvényes járványügyi szabályokat, hiszen sok országban megkövetelik a két vagy három oltást.

Nagyon sokan kaptak már oltást a világon és sokan vannak azok is, akik átestek a betegségen.

Ez pedig azt jelenti, hogy az újabb hullám már enyhébb lesz, mint az eddigiek – jelezte a főorvos.

A gyógyszergyártók ugyanakkor “gőzerővel” dolgoznak olyan új vakcinákon, amelyek egy esetleges hatodik hullám ellen nyújthatnak védelmet – fűzte hozzá.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)