Szijjártó Péter elárulta, lesznek-e új korlátozások karácsonykor és szilveszterkor

A koronavírus elleni vakcináknak és a gyors oltási programnak köszönhetően sikerült eljutni oda, hogy Magyarország érdemi korlátozások nélkül át tudja vészelni a járvány újabb hullámait.

Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette ki pénteken Győrben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél-két évben az élet gyakorlatilag a pandémia kezeléséről szólt.

Kiemelte, hogy sok szó esett a járvány egészségügyi és gazdasági vonatkozásairól, de érdemtelenül kevés arról, hogy az milyen hatást fejtett ki a közösségekre, a közösségi életre, utóbbi ugyanis hosszú időre teljesen ellehetetlenült.

Ezen időszak alatt rájöhettünk arra, hogy a közösségi élet is olyan, mint a levegő, hogy természetesnek vesszük, amikor meg elkezd fogyni, akkor nekiállunk fuldokolni.

Ezért hálát adhatunk a Jóistennek, hogy a korlátozásokon, zárásokon, mindenfajta adminisztratív intézkedéseken most már túl lehetünk – fogalmazott Szijjártó Péter.

Majd a politikus hangsúlyozta, hogy az oltóanyagok megjelenésével, azzal, hogy mindenkit beoltottak, akit csak lehetett, sikerült eljutni egy jelentős lépcsőfokhoz.

Oda, hogy a járvány sokadik hullámát, a vírus sokadik variánsát is át tudja vészelni Magyarország drasztikus korlátozások nélkül – olvasható az MTI tudósításában.

Mindez tehát azt jelenti, hogy se karácsonykor, se pedig szilveszterkor – egyelőre úgy tűnik – nem várhatóak jelentős korlátozások.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!  

(Kiemelt kép: MTI – Soós Lajos)