Szabó Bence százados videóban tálalt ki Hajdú Péterről: “Én hallgattam őt ki gyanúsítottként, és remélem, hogy…”

Szabó Bence százados videóban tálalt ki Hajdú Péterről. Nézzük az egész ügyet, mi is történt néhány évvel ezelőtt:

Hajdút 2020-ban felfüggesztett börtönre ítélték nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt.

Ezzel kapcsolatban Szabó Bence százados így fogalmazott friss videójában: „Nagyon remélem, hogy Hajdú úr fog nosztalgiázni velem kapcsolatban a miniszterelnök úrral, mivel Hajdú úr ismer engem.

Hajdú urat elítélték költségvetési csalás miatt, és én voltam az, aki még a NAV-os korszakomban kinyomoztam ezt az ügyet.

És én hallgattam őt ki gyanúsítottként is, tehát mi már találkoztunk. Remélem, majd ugyanolyan nosztalgiával gondol erre az időszakra, mint én” – hangsúlyozta az egykori nyomozó.

2020 decemberében egyetlen tárgyalási nap alatt, megegyezéssel zárult Hajdú Péter nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt induló büntetőügye.

Hajdú és két társa már a tárgyalás előtt megegyeztek az ügyészséggel abban, hogy az ügyészek milyen büntetést kérjenek a vádlottakra, amit aztán a vádlottak így rögtön el is fogadtak, ezért sem volt szükség tárgyalásra.

Hajdút, mint elsőrendű vádlottat 1 év 6 hónap (4 év próbaidőre felfüggesztett) börtönbüntetésre és 5 millió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

Az ítéletben szerepelt az is, hogy Hajdú Péter kft.-je több mint 280 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az általa benyújtott valótlan tartalmú áfabevallásokban a fiktív számlák áfatartalmát jogosulatlan levonásba helyezte.

Íme Szabó Bence videója:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Telex.hu (@telexponthu) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!