Rusvai Miklós aggasztó prognózisa: elárulta, hány évig maradhat velünk a járvány
|Arról már számos hazai szakértő nyilatkozott, hogy mikorra várják a világjárvány negyedik hullámának csúcspontját, és mire számítunk ezzel kapcsolatban, távolabbi előrejelzésekbe azonban mindeddig kevesen bocsátkoztak a magyarországi szaktekintélyek közül.
Rusvai Miklós virológus, víruskutató most arra is vállalkozott, hogy képet adjon arról, meddig maradhat velünk a koronavírus Magyarországon és a világban.
A Borsnak így nyilatkozott a témában: “A fejlett országokban, így Magyarországon is a 4. járványhullámnál tartunk, ezután még 2-3-ra számíthatunk, amik egyre enyhébbek lesznek, egyre kevesebb halálesettel. A jövő év végéig, de legkésőbb 2023 végéig véget ér a koronavírus-járvány, ugyanis addigra immunizálódik át a hazai lakosság” – kezdte prognózisát Rusvai Miklós, majd így folytatta:
“A járvány vége egyébként is eltérő időpontokban lesz Földünk egyes pontjain. Világszinten, az alacsonyabb átoltottságú államok miatt 2024-re várhatjuk, hogy ne okozzon számottevő kárt a covid” – hangsúlyozta a szakember.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: M1 Híradó)