Óriási pluszpénzt kaphatnak novemberben a nyugdíjasok: régen volt már ekkora támogatás
|A várható példátlan gazdasági növekedés eredményeként a nyugdíjasok nemcsak a 13. havi nyugdíjat kapják vissza, hanem előreláthatólag nagy összegű nyugdíjprémiumban is részesülnek – jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap a közösségi oldalán. Nyitrai Zsolt kifejtette: egy családbarát országban, mint Magyarország, a nyugdíjasoknak is fontos szerepük van
Novák Katalin miniszter kiemelte:2021-ben abban bíznak, az ország gazdasági teljesítménye ismét lehetővé teszi majd azt, hogy nyugdíjprémiumot fizessenek az időseknek, ez a nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek jár majd, ha magasabb lesz a gazdasági növekedés 3,5 százaléknál.
Erre nagyon jó esély van – tette hozzá. Jelezte azt is, hogy nyugdíjkorrekcióra is ilyenkor kerülhet majd sor. Emlékeztetett arra, hogy bevezették a 40 év után járó korai nyugdíjazási lehetőséget a nők számára, és elindították a 13. havi nyugdíj visszavezetését, ez 2022-ben már félhavi nyugdíjat jelent majd – tájékoztat az MTI.
Számítások szerint így az átlagnyugdíjas, aki 130 ezer forintot kapott eddig, november 12. környékén akár 220 ezer forintos bónuszban is részesülhet. Az átlagos nyugdíj ma Magyarországon a statisztikai adatok szerint 150 751 forint, ám a legtöbben sajnos ennek töredékére jogosultak csak.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
(Kiemelt kép: Oláh Tibor – MTI)