Orbán Viktor videón jelentette be, jön az új árstop! 30 élelmiszer esetében korlátozzák az árrést, íme a részletek:
|Orbán Viktor kormányfő fontos új intézkedést jelentett be friss videójában a közösségi oldalán.
30 élelmiszer esetében korlátozzák az árrést, íme a részletek:
“Az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattunk a kereskedelmi láncok képviselőivel.
Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre.
Március közepétől a 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.
Az elmúlt időszakban a tojás esetén ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt, lássuk be, ez elfogadhatatlan
„Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat, és ezt ellenőrizni is fogjuk” – hangsúlyozta.
A kormányfő hozzátette: az intézkedéseket március közepén vezetik be, és május végéig tarják hatályban.
“Akkor felülvizsgáljuk, és ha szükséges, folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni” – közölte a miniszterelnök.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!