Orbán Viktor: “nagy idők kapujában állunk”. A kormányfő elmondta, mit vár a 2021-es évtől, és hogy mikorra lehetnek lazítások

A 2010 és a 2020 közötti évtized az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt Magyarországnak, a következő tíz év pedig még jobb lehet – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A kormányfő úgy fogalmazott: “nagy idők kapujában állunk”, és az új évtizednek már az első éve is fantasztikus lehet, még akkor is, ha az első pár hónapja “nyomorúságosnak” tűnik is majd a korlátozások miatt.

“Hihetetlen gyorsasággal állunk majd emelkedő pályára: a világgazdaság is könnyen lehet, hogy korábban nem látott méretű növekedésnek indul, (…) a magyarnak pedig még gyorsabbnak kell lennie” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, olyan dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdasági rendszer, amit ma még kevesen értenek.

Orbán Viktor elmondta továbbá, hogy a koronavírus-járvány második hullámát “megfékeztük”, és most az a feladat, hogy ne tudjon elindulni egy harmadik hullám – mondta a miniszterelnök, aki a második hullámról úgy fogalmazott, “sikerült leszorítanunk, ha még nem is semlegesíteni, de most már földharc van, (…) levittük a birkózószőnyegre”.

A kormányfő nehéz kérdésnek nevezte, hogy a vakcina érkezése előtt lehet-e lazítani a korlátozásokon, mivel ha nem érkezik meg időben az oltóanyag, akkor egy újabb fertőzési hullám indulhat.

“Nyitni is szeretne mindenki, nagy bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk ettől a nyomorúságtól, ugyanakkor, ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet” – figyelmeztetett Orbán Viktor.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook oldala)