Orbán Viktor meglepő választ adott az esetleges korlátozásokkal, lezárásokkal kapcsolatban
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban elmondta, milyen módon kívánnak reagálni a vírus 4. hullámára.
Lesz negyedik hullám, ez nem kérdés, a kérdés az, hogy mit tehetünk. Olyan ez, mint egy versenyben, ahol az az egyik legfontosabb, hogy ki ismeri jobban a másikat. Most már kezdjük kiismerni a vírust, majdnem olyan jól ismerjük, mint a vírus minket – fogalmazott a kormányfő.
Az oltás véd. A baj azokkal van, akik nem oltották be magukat, mert ők súlyos betegségnek vannak kitéve – hangsúlyozta a miniszterelnök, ezért mindenkit arra kér, hogy ahelyett, hogy súlyos betegséget kockáztatna, oltassa be magát.
Orbán Viktor leszögezte: Nem lehet kötelezővé tenni az oltást, mert a magyar nem tűri, hogy beleszóljanak az életébe.
Szóba kerültek a leendő korlátozások, lezárások is, ezzel kapcsolatban a kormányfő világos álláspontot fogalmazott meg:
A lezárás azokat büntetné, akik felelősségteljesen viselkedtek. Azokat kell inkább korlátozni, akik nem oltatták be magukat, és azokat viszont védeni, akik felelősségteljesen viselkedtek, és beoltatták magukat. A méltányosság elve ezt diktálja, ezért – hacsak a szakemberek mást nem javasolnak – a kormány nem szeretne lezárásokat, inkább az oltatlanokra vonatkozó, korlátozó szabályokat terveznek.
Ha lesz is bármilyen korlátozás, akkor az a védettségi igazolvány meglétéhez illetve nem létéhez lesz kötve, emelte ki Orbán Viktor.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!