Nagy Ervin új képet tett fel 10 éves lányáról, Loláról: már most gyönyörű és a fotó tanúsága szerint remekül lovagol
Nagy Ervin egyike a legfoglalkoztatottabb és legnépszerűbb magyar férfi színészeknek. Megannyi sikeres sorozat és film fémjelzi a nevét, olyan népszerű produkciókban láthatjuk és láthattuk, mint A tanár, a Válótársak, a Kincsem vagy a Kaméleon.
Színházban is rengeteg szerepet eljátszott már, két évtizedig volt a budapesti Katona József Színház tagja, ahol számtalan darabban láthatta viszont őt a közönség.
Annak ellenére, hogy munkája révén rengetegszer áll reflektorfényben, magánéletét tekintve már szemérmesebb, és ez rendjén is van így, hiszen az nem tartozik a nagyközönségre.
Közösségi oldalára is meglehetősen ritkán tesz fel új képeket, nemrég azonban egy különleges fotót posztolt, amin lánya, az immár 10 esztendős Lola látható, ráadásul lovaglás közben. A kislány már most gyönyörű: és azt sem túl nehéz észrevenni, hogy nagyon hasonlít az édesapjára, ráadásul a lovak szeretetét is örökölte
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!