Nagy bejelentést tett Hosszú Katinka: elárulta, mit tervez a jövőben
|Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai bajnokunk az M1 csatornának azt mondta, a tokiói ötkarikás játékok óta eltelt két hónapban sokat pihent és sikerült feltöltődnie, másfél hete pedig elkezdte az edzéseket.
“A legfontosabb dolog, amit a nyári olimpián megtanultam, hogy sokkal jobban kell figyelnem magamra. Úgy érzem, Tokió előtt túlzásba vittem az edzéseket, mind többet és többet tréningeztem, de legközelebb sokkal jobban fogok hallgatni magamra és a szervezetemre” – fogalmazott Hosszú, aki hozzátette, a japán fővárosban még nem is érezte igazán, hogy mennyire fáradt, utólag viszont biztos benne, abban az állapotában a 400 méter vegyesen elért ötödik helyezés volt a maximum, amit ki tudott hozni magából.
“Korábban még sosem fordult elő velem, hogy egy nagy világversenyt követően ilyen hosszú pihenő után kezdjek el újra edzeni, ezért nem tudom pontosan, most mennyi időre lesz szükségem ahhoz, hogy újra formában legyek” – nyilatkozta a kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó, akinek az a célja, hogy a decemberi rövidpályás vb-n már elinduljon.
“Előtte azért már szeretnék versenyezni, de szabadabb, kevésbé stresszes felkészülésben gondolkodom, élvezni szeretném az úszást” – mondta Hosszú, aki megjegyezte, a jövőben kevesebb versenyszámra koncentrál majd, és mivel alapvetően vegyesúszó, ezért abban biztos, hogy elsősorban a vegyesre fog készülni.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI)