Most újították fel ezt a szuper és olcsó termálfürdőt: ősszel-télen is várja a vendégeket

Mezőcsát kisváros Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolc és Mezőkövesd között, mindkét településtől kb. 35 kilométerre található.

Az teszi az emberek számára különösen vonzóvá, hogy remek termálfürdő található itt: A fürdőt ráadásul idén nyáron újították fel, így minden vadonatúj állapotban várja a fürdőzőket. Ezt írják a  komplexumról a fürdő honlapján:

“A családias hangulatú termálvizes strandfürdőnk 5,5 hektár parkosított területével és a köré épült üdülőteleppel sok nyaralónak és ide látogatónak nyújt pihenést és gyógyulást. A fürdő területén 4 medence (az egyik fedett) várja a fürdőzőket 300, 237, 2*80 köbméteres vízfelületével (kültéri termálmedence, gyógyászati célú fedett medence, ikermedencék). Fedett uszodánk medencéje kizárólag az őszi-téli időszakban vehető igénybe . A kültéri medencék mellett szépen gondozott, hangulatos pihenőhelyeket alakítottunk ki fákkal, bokrokkal övezve. A fürdőt szívesen veszik igénybe mind a külföldi, mind a belföldi családok és idős emberek egyaránt, akik között sok a visszatérő vendég.

A víz meleg, nátrium-hidrogénkarbonátos jellegű, ami izületi és reumatikus panaszokra jótékony hatással bírhat. Szervezete ellenálló-képességét erősítheti szaunánkkal is, ami az őszi-téli üzemidő alatti nyitvatartási napokon áll rendelkezésre. A mindennapok folyamatos feszültségét megszakítva, iktasson be egy kellemes pihenést termálfürdőnkben. Udvarias kiszolgálással és mérsékelt árakkal várjuk.”

A fürdő tehát az őszi-téli időszakban is nyitva tart és lehet választani a beltéri medence illetve a kültéri ikermedence között, sőt, szauna is várja a vendégeket.

Nyitva tartás: pénteken 15-22 óráig, szombaton és vasárnap 9-17 óráig.  Belépők: felnőtt – 1400 Ft, gyermek és nyugdíjas – 1100 Ft.

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla! 

(Képek és kiemelt kép: Mezőcsáti Termálfürdő Facebook oldala)