Meghalt Kóbor János. A hírt az Omega együttes közölte, ezt írják:

“Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója, rövid betegség után elhunyt.

Rajongók milliói imádták itthon és külföldön, a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után.

Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad.

„Most búcsúzom, jóbarátaim,

Találkozunk még, mondanám,

De már nem hiszem, hogy újra eljövök,

Mert Gammapolis vár reám” – írja közösségi oldalán az Omega együttes.

Kóbor János Budapesten született id. Kóbor János és Reinauer Éva gyermekeként, szülei pénzügyi területen dolgoztak.

Gyerekkora vakációit Bátaszéken, sváb rokonainál töltötte. Eleinte sportoló szeretett volna lenni, szép eredményeket ért el gátfutásban, azonban egy sérülés miatt kénytelen volt lemondani a sportolói pályáról.

Anyai nagyapja és nagybátyja építészek voltak, emiatt döntött úgy, hogy ő is építésznek tanul.

Első együttesét a József Attila Gimnázium tanulójaként alapította osztálytársaival. A hangszereket sorsolással választották ki, Kóbornak a ritmusgitár jutott, a bőgős, basszusgitáros Varsányi István lett, a dobos pedig Laux József (ő volt az egyetlen, akire nem sorsolással osztották a hangszerét).

Később Laux a Benkó Dixieland Bandhez került, Kóbor és Varsányi pedig megalapították a Ciklon együttest, többek között Kovacsics András szólógitáros társaságában. A repertoárjukat instrumentális nyugati számok alkották.

Mivel állandó fellépőhelyet nem sikerült szerezniük, 1962-ben Kovacsiccsal és Varsányival együtt kiszemelték a Próféta együttest és elhatározták, hogy egyenként bekerülnek oda. A tervüket sikerült megvalósítaniuk, majd ősszel a Próféta utódjaként létrejött az Omega. 1964-ben csatlakozott a volt osztálytárs Laux is – olvasható a Wikipedián.

Kóbor János 78 évet élt. Nyugodjon békében. Mi ezzel a gyönyörű Omega-dallal emlékezünk rá: