Magyar Péter videóban árulta el, mit mondott neki Sulyok Tamás, miután lemondásra szólította fel őt: “Sejtelmes választ adott, azt, hogy…”

Magyar Péter sajtótájékoztatót tartott a Sándor-Palota előtt, miután találkozott Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

A Tisza Párt elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Sulyok Tamás őt fogja felkérni miniszterelnöknek és kormányalakítása.

Az is kiderült, hogy már pénteken megkezdődik a pártok között az egyeztetés a leendő parlamenti bizottságokról és a parlamenti nyitóülésről is.

Magyar Péter arról is tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy május 4-én kerülhet sor legkorábban az országgyűlés alakuló ülésére, de reálisan erre néhány nappal később, május ötödikén vagy hatodikán kerülhet sor.

Magyar Péter azt is elmondta, hogy megkérte Sulyok Tamást, hogy önként távozzon a hivatalából.

A köztársasági elnök sejtelmes választ adott a leendő miniszterelnöknek, de közölte, hogy megfontolja Magyar Péter érveit.

A Tisza Párt elnöke arra is kitért, hogy a jelenlegi kormány még nem adott semmilyen információt az aktuális ügyekről.

Például az üzemanyagok stratégiai készletéről vagy az energiabiztonság más szempontjairól.

Itt teljes egészében láthatod és hallhatod Magyar Péter sajtótájékoztatóját:

Oszd meg, hogy mások is megnézhessék!