Kiderült, mit szól Szabó Zsófi édesanyja ahhoz, hogy lánya összejött Shane Tusuppal: ez a véleménye
|Kedden végre megtört a jég, és fotókkal is igazolt lett a pletyka, amiről már mindenki suttogott az utóbbi hetekben: Szabó Zsófi és Shane Tusup egy párt alkotnak!
A párcsokráról lesifotók is készültek, amint egy Váci utcai vásárlást követően betérnek egy kávézóba, és szerelmesen bújnak egymáshoz. A képeket IDE KATTINTVA láthatod.
Azt eddig homály fedte, hogy Zsófi édesanyja, Pálma asszony mit szól lánya új kapcsolatához, a Blikk Rúzsnak sikerült ezt is kiderítenie:
“Zsófi édesanyja is majd kiugrik a bőréből örömében. Egy anyának nem is kell nagyobb öröm, ha azt látja, hogy a gyereke boldog. Régóta nem látta ilyennek a lányát. Pálma asszony is maximálisan támogatja ezt a szerelmet, Zsófinak pedig ez megkönnyebbülés, hiszen korábban édesanyja megérzései mindig beigazolódtak” – mondta a család egy jó ismerőse.
Szabó Zsófi édesapja egyébként nem más, mint népszerű színész, Szabó Gyula, akit egy ország szeretett meg a Magyar népmesék narrátoraként és Columbo hadnagy magyar hangjaként, ő azonban sajnos hét évvel ezelőtt elhunyt.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt képek forrása: MTI – Kovács Tamás és (j): Sajtóklub)